Közkincsünk a kincsünk

Értékes kincsünk a közkincsünk. Pázmándon indult útjára az a művészeti fesztivál, amit évente más-más településen rendeznek meg a jövőben.

Kincs a közkincs. Új fesztivál indult Pázmándon. A Kistérségi Tavaszköszöntő Kulturális Fesztiválnak a jövőben más település is a házigazdája lehet.

A Velencei-tó  Környéki Közkincs Kerekasztal pályázaton nyerte el azt az összeget, amelyből megvalósult az első Kistérségi Tavaszköszöntő Kulturális Fesztivál. A rendezvény fő célja, hogy bemutassa a kulturális közkincseket, vagyis a velencei-tó környékén élő olyan emberek alkotásait, előadásait, akik a kultúra területén tevékenykednek. Az ingyenes programokon 23 csoport fellépését, képzőművészek kiállítását, kézművesek vásárral egybekötött bemutatóját, virágkötők versenyét és gyerekek alkotásait tekinthették meg az érdeklődők a pázmándi Művelődési Házban.

A rendezvény hagyományteremtő céllal indult, a tervek szerint, úgy mint a Kistérségi Szüreti Mulatság, körbejárja majd a Velencei-tó környéki településeket. Jövőre Pákozdon várja majd az érdeklődőket a második tavaszköszöntő fesztivál, mondta el a Napvilág szerkesztőségének Kissné Vörösmarty Mária, a Közkincs Kerekasztal vezetője.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok