Kompetencia Alapú nevelés

Időt és energiát igénylő megújulás. Pákozd és Sukoró óvodái után még négy tó környéki intézményben kezdődik kompetencia alapú oktatás.  
A Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia Alapú nevelés elnevezésű pályázaton Vereb, Zichyújfalu egy-egy, míg Gárdony két óvodája összesen mintegy 28 millió forintot nyert. A hivatalos nyitó programon az agárdi óvodások műsora után, Nagy Laura a gárdonyi tagóvoda óvónője mondott verset. A tájékoztatón megjelentek a nyertes intézmények vezetői és képviselői, akiket Tóth István Gárdony város polgármestere köszöntött. Nagy Rónai László szakmai tanácsadó, mint meghívott előadó elmondta, hogy ez nemcsak szakmai, hanem igénybeli megújulás is. Komoly áldozatokat kíván majd a program minden résztvevőtől. A magyar társadalom szembesült azzal, hogy a tudás, az oktatás már nem versenyképes Európával és erre a kompetencia alapú oktatás lehet a megoldás, amelyet meg kell tanulni a pedagógusoknak.
Az óvodák többségében már vannak olyan kompetencia alapú módszerek, amiket megvalósítottak, most annyiban változik a helyzet, hogy mindent dokumentálni kell és fontos a szülők részletes tájékoztatása is. Gartainé Mérőfi Ilona az agárdi szélhely intézmény óvoda vezetője örömét fejezte ki, hogy részt vehetnek ebben a programban. Az óvónőknek 120 órás képzésben kell részt venniük, de minden óvodából lesz egy szakember, aki részt vesz emellett egy 60 órás tanfolyamon a sajátos nevelésű gyermekek oktatásával kapcsolatban, mondta el Szatmáriné Mályi Nóra a Velencei-tó Környéki Egységes Pedagógiai Szakszolgálat igazgatója. A program végén az intézmények vezetőinek átadták azt a táblát, amelyen az elnyert összeg látható.  

 

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 25., Péntek, Orbán napja van.
Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok