Kompetencia, az oktatás útja.

A kompetencia latin szó és alkalmasságot, ügyességet jelent. Kompetencia alapú  oktatás bemutatója zajlott Pusztaszabolcson, a Zsiráf óvodában.

A kompetencia csomagban a négy őselem, a Föld, Víz, Tűz, Levegő témakör köré csoportosul a nevelési, oktatási anyag. A Zsiráf  Óvoda Szivárvány csoportja most a Föld témakörből az élő  és élettelen kapcsolatát dolgozta fel, Horváth Károlyné  és Csontos Józsefné óvónők vezetésével.

A foglalkozás lényege, hogy a gyerekek kis csoportokban egymással együttműködve oldják meg a feladatokat. A nevelési év folyamán mind a 4 kompetenciával foglalkozó csoport tart bemutatót, aminek célja a tapasztalatok átadása.

A 2009/2010. tanévben vezették be a Manóvár és a Zsiráf Óvoda 2-2 csoportjában a kompetencia alapú oktatást. A képességek, készségek fejlesztését, az alkalmazásképes tudást középpontba helyező oktatás lehetővé tesz, hogy a külön-külön fejlesztett kompetenciák szervesüljenek és alkalmazásuk értelmet nyerjen a gyerekek számára.

A kicsik az oktatás folyamán többek között az értelmi képességek fejlesztésének gyakorlataival, problémamegoldásokkal, érzékeléssel és fogalomalkotással találkoznak. Az óvodapedagógusok nagy hangsúlyt fektetnek a testi képességek fejlesztésére, a közvetlen tapasztalatszerzésre és a megszerzett tapasztalatok szóbeli kifejezésére.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok