Közbeszerzési döntés, felhangokkal

Ellenzik a beruházást. Sokan vettek részt Velencén a legutóbbi testületi ülésen, amelyen a Velencei-tó Kapuja projekt kivitelezőjéről döntöttek.

Az ülés kezdetén Oláhné Surányi Ágnes beszámolt a képviselőknek arról, hogy a Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Intézet épületének jogerős használatbavételi engedélyét az önkormányzat megkapta.

Czuppon István igazgató beszámolt az iskola 2009/2010-es tanévéről, a tanulócsoportok számáról és létszámáról, az oktatás tárgyi és személyi feltételeiről, gazdálkodásról.

A Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola alapító okiratát módosították, amelyre az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám változása miatt volt szükség.

A Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. törzstőkéjét 2010-ben már 30 millió forinttal megnövelték. Az emelés a tervezet szerint a még fennmaradó 30 millió forintra irányul, amelyet a képviselők elfogadtak.

Velence város önkormányzata is részt vállal Magyarország árvíz sújtotta településeinek támogatásában. Az önkormányzat 200.000 Ft. összeggel segíti a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsődobsza kistelepülést.

A „Velencei-tó Kapuja” projekt építés közbeszerzési eljárásról zárt ülésen döntött a képviselő-testület. A döntés eredményét június 25-én hirdetik ki. A legolcsóbb kiviteli ajánlati ár 1.6 milliárd forint, a legdrágább pedig mintegy 700 millió forinttal volt több.

A testületi ülésen közérdekű témában lakossági fórumot is tartottak, amelyen sok hozzászólás és kérdés érkezett a „Velencei-tó Kapuja” beruházással kapcsolatban. A kérdésekre Oláhné Surányi Ágnes polgármester és dr. Papp Gyula Gábor címzetes főjegyző válaszolt.
 

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok