Lehetőségek iskolája

Kompetencia alapú oktatás, idegen-nyelv tanulás. Többek között ezekkel várja a leendő tanulóit a Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kápolnásnyéken.

Az iskola a leendő első osztályosoknak változatos tanulási módszert és sokféle lehetőséget kínál. A hagyományos tanítási módszert felváltotta az úgynevezett kompetencia alapú oktatás, amely a készséget, képességeket fejleszti. A tanulók csoportokban és közösen dolgoznak, a tanító pedig a háttérből segít, irányít. Ebben az oktatási formában nagy szerepe van az informatikai eszközöknek. Az elsősöknek órarend keretében lehetőséget nyújtanak heti két alkalommal úszásra. A második évfolyamtól a gyerekek a heti három testnevelés órán felül kosárlabda alapképzésben vehetnek részt.

Lehetőséget nyújt az iskola az életkori sajátosságok figyelembevételével angol és német nyelv tanulásra is. A tanulók délután a tanítókkal készíthetik el a leckéiket.

Az iskolában két kilencedik osztályt indítanak, amelyből az egyik öt évfolyamos, a másik négy évfolyamos, ami előtt egy nyelvi előkészítőn vesznek részt a diákok. Az iskola megszerezte az akkreditációt, így a jövőben ECL nyelvvizsgaközpontként is működik.

Az informatikát tanuló diákok heti négy órában sajátítják el az alapismereteket, amivel lehetőségük nyílik ECDL vizsga letételére. Ezen a tagozaton vezetik be a médiatanítást heti két órában, valamint az osztály másik fele dráma tantárgyat tanul. A középiskolások reggelente és délutánonként látogathatják az uszodát, konditermet, tornatermet. Az oktatási intézmény háromszintű, általános iskola, gimnázium és művészeti iskola. A dráma és színjátszás mellett klasszikus táncoktatás is folyik az intézményben.

Az iskola és fenntartója a Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás is nyújtott be pályázatot az iskola rekonstrukciójára, ezen belül akadálymentesítésre, az épület hőszigetelésére, nyílászárók cseréjére. Ugyancsak pályázati pénzből kívánnak vásárolni 60 db számítógépet, három osztály tanulóinak laptopot és interaktív táblákat.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok