Magasabb fordulatszámon az építők

Bontják a partfalat, építik a hajóállomás fogadóépületét. Magasabb sebességfokozatba kapcsoltak a téli hideg ellenére is a Velencei-tó Kapuja építői.

A Fehér háztól az Ezüstparkolóig tartó területen folyamatosan zajlanak a Velencei-tó Kapuja elnevezésű beruházás munkálatai. A Fehér háznál a tóparthoz levezető, térkőburkolatú sétány és a gyalogoshíd szerkezeti építése befejeződött. A tervezett játszótér helyét kialakították, most pedig a gyerekek véleménye alapján a játszótéri eszközöket választják ki. A kikötőnél a napokban elkezdődött a hozzávetőleg 100 négyzetméter belterületű fogadóépület kivitelezése is, amiben a tervek szerint váró, pénztár és vizesblokk kap majd helyet.

A strand területén a fedett sétány, illetve a szolgáltatóház alapozása befejeződött, az alapban már a belső közművek vezetékezése is megtörtént. A szerkezetépítést még februárban szeretné megkezdeni a kivitelező. A szolgáltatóházban a tervek szerint turisztikai információs részt, rendezvénytermet, és üzlethelyiségeket alakítanak majd ki.

A part mentén megkezdődött a tavat körülölelő betonfal megbontása is. Helyén egy négyszáz méteres szakaszon új, esztétikus fal épül, a fennmaradó részen pedig egy homokos, lídós partszakaszt alakítanak majd ki a szakemberek. Csabina Zoltán projektmenedzser tájékoztatása szerint a strand munkálataival már a nyári szezonkezdésre el kell készülnie a kivitelezőnek.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok