Megújul a park

Megújul a Szabadság Park. A kultúrház és a református templom mellett Gárdony központi parkját is felújítják. Erről tájékoztatták a sajtó munkatársait a városházán megtartott sajtótájékoztatón.
A „Település kép javítása Gárdony Város Önkormányzatának központi területein” című, európai uniós támogatással megvalósuló beruházás munkálatai során a református templom részleges felújítása és a gárdonyi kultúrház, az új nevén Nemzedékek Háza teljes rekonstrukciója május végére készül el. A Szabadság Park felújítása a bontási munkálatokkal a napokban kezdődött meg. A kivitelezést a Puhi Tárnok Út- és Hídépítő Kft. végzi. A meglévő járdákat szélesítik, a közvilágítást és a meglévő játszóteret is megújítják. A kertészeti munkákat az önkormányzat a saját hatáskörében fogja elvégezni a burkolatok elkészülte után.

A játszótéren a 2-3 éves gyerekeknek megfelelő új hinták is helyet kapnak, mert ezeket eddig hiányolták az ott lakók. Az üzlettulajdonosok és a lakók a felújítási munkálatokról értesítést kaptak.

A kivitelező cég ügyvezetője elmondta, hogy a burkolatalap megmarad, arra kerül az új térkőburkolat, ezt azonban befolyásolja a meglévő üzletek padlózatszintje. Az építőknek ehhez kell majd igazodniuk. A Szabadság park kivitelezési munkái várhatóan június második felére készülnek el, de az időpontot módosíthatja az időjárás.  

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok