Motoros találkozó Pusztaszabolcson

Hintalóról guadra váltottak az óvodások. Csaknem 200 jármű vonult fel a motoros találkozón Pusztaszabolcson.
 Harmadik alkalommal került megrendezésre a Motorok Ördögei Egyesület szervezésében a motorosok, quadosok találkozója Pusztaszabolcson. A rendezvény a résztvevők felvonulásával kezdődött, amelynek során 176 motoros és 20 quados dübörgött végig a városon. Ezt követően különféle járművekkel akrobatikus, helyenként cirkuszi elemeket sem nélkülöző bemutatókra került sor. Látványos két keréken való forgásokat mutattak be négykerekű gépkocsikkal mindaddig, amíg a kerékgumi füstölni nem kezdett. Legnépszerűbbnek a lassúsági verseny bizonyult, amelynek lényege, hogy egy öt méteres távon a legkésőbb célba érőt kiáltják ki a győztesnek, ha a lábával közben egyszer sem érinti a talajt.
Egyre gyakoribb, hogy a szülők már óvodáskorú gyermekeiknek is megengedik a quadokon való száguldozást. Ezen a rendezvényen ötéves volt a legifjabb quadozó. Az este kezdődő koncerten a The Fourties, a Digitál együttes , a Mermi tánccsoport, Tomi és Jankó a Megasztárból, és a Latin Gitár Duó gondoskodott a jó hangulatról, de volt Elvis Show is. A motorosok hajnali háromig mulattak.
 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 22., Kedd, Júlia és Rita napja van.
Holnap Dezső napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok