Nők tűzoltó-egyenruhában

Nők is oltják a tüzet Pusztaszabolcson. Tizenkét nő öltötte magára a tűzoltók egyenruháját.

Éves közgyűlésükön számolt be  Koczkás József a Pusztaszabolcsi Önkéntes Tűzoltók parancsnoka a 2009-ben elért eredményeikről és 2010 . évi tervekről. A rendezvényen részt vett  Mihály János a Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, Bárdos Zoltán a Polgári Védelem alezredese, Menyhért Tamás az Újbudai Tűzőrség parancsnoka, Czompó István Pusztaszabolcs polgármestere és a szervezet tagjai.

Az önkéntes tűzoltók az elmúlt évben három versenyen vettek részt. Alcsútdobozon és Sárosdon első helyezést értek el, míg Gyúrón csak a negyedik helyet sikerült megszerezniük, mert a kisgépeik felmondták a szolgálatot.

2009-ben huszonkilenc esetben vonultak ki tűzoltáshoz, műszaki mentésre, viharkár elhárításra és három esetben téves riasztás miatt. A tagok száma tavaly 16-tal nőtt, így a szervezet létszáma 47-re emelkedett. Újdonság, hogy már egy 12 tagú női raj is működik a szervezeten belül. Ők még nem vonulhatnak, mert nem kapták meg a megfelelő kiképzést. A Tűzoltó Szövetség segítségével az év első felében öt személy végezheti el a 40 órás, ingyenes tanfolyamot, Dunaújvárosban, amely után engedélyezhető a valódi tűzoltásban való részvétel.

Eszközeik száma is növekedett. A Budapesti Tűzoltó Szövetség egy speciális láncfűrésszel ajándékozta meg a pusztaszabolcsi tűzoltókat és  be tudtak szerezni egy feszítő-vágó berendezést is, amivel a baleseteknél  autóba szorultakat lehet kiszabadítani. A téli hónapokban elvégezték az összes kisgép karbantartását is.

 
Digg FaceBook TweetMeme Iwiw FeedBurner Del.icio.us

 
Megosztás FeedBurner Del.icio.usAdd This!
Ma 2010. Július 30., Péntek, Judit és Xénia napja van.
Holnap Oszkár napja lesz.
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Eseménynaptár

 <<   '10 Július   >>

HKSCPSV
   1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

*A naptár az adott napon, csak az első programot jeleníti meg.

Hírlevél


ProgramokLakeVelence.com
HírekLakeVelence.com
Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Oldalletöltések száma: 151354

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok

 
Király Viktor
Image Detail