Húsz tó környéki gyerek táborozhat öt nap alatt a Föld körül. Látogatásunkkor a fáraók birodalmában jártak.
Az Oktatásért Közalapítvány pályázatán közel egymillió forintot nyert el a velencei Mikkamakka Játéktár gyerekek táboroztatására, játékok vásárlására.
A gyerekek kiválasztásában egy pszichológus segített. Feladatlapokat oldottak meg, amelyeket a tábor végén is kitöltenek majd, ezzel mérik az oktatóik, hogy mennyi változást hozott az öt nap a résztvevők általános műveltségében.
A táborozók Velencéről, Kápolnásnyékről, Sukoróról és Pázmándról járnak külön busszal minden nap a kastélyparkba, ahol reggel nyolc órától délután négyig sok újdonsággal találkoznak.
Rengeteg információt kapnak a kontinensekről, olyan ételeket kóstolhatnak, amelyeket a tanult földrészen fogyasztanak az ott élők és olyan játékokat játszanak, amelyek az adott területre jellemzőek.
Tízóraira sapatit ettek, majd mankalát játszottak, mondta Emília az egyik táborozó, aki hozzátette sok barátot szerzett a táborban és olyan különlegességeket kóstolhatott, amelyekről eddig még csak nem is hallott.
A délután folyamán a korábban tanultakból kvíz feladatokat oldanak meg, majd egy népmesét hallgatnak az iskolások. Uzsonnára az adott térségre jellemző gyümölcsöket kínálják a gyerekeknek, majd kézműves foglalkozáson vesznek részt. A tábor közben meglátogatják a budapesti állatkertet és hajókirándulás is várja őket a Velencei-tavon.
A nemzetközi tehetség program az országban számos lehetőséget adott arra, hogy egyesületek által tehetségpontokat hozzanak létre. Céljuk, hogy Velencén is létrejöjjön egy tehetségpont, hiszen nagyon sok tehetséges gyerek él a tó környékén, mondta el Czövek Julianna, szervező.
| < Előző | Következő > |
|---|










