Óvodához szoktak a kicsik

Ovis leszek elnevezéssel játszónapokat rendeznek Velencén a leendő kisóvodásoknak. A résztvevők ezek után biztosan kedvet kapnak arra, hogy szeptembertől  ők is ovisok legyenek.

Velencén a Meseliget Óvodában januártól májusig szerveznek Ovis Leszek Játszónapokat. A játszónapok célja, hogy a kisgyermekek megismerkedhessenek az óvodával. Ilyenkor a 20-25 óvodába készülő gyermek együtt játszhat, énekelhet és mondókázhat. A gyerekek az újtelepen bábelőadásként, az ófaluban pedig színdarabként megnézhették a répa mesét is.

A kisgyerekek ezután répát festettek és reszelt répát ettek, ezzel is felhívva a figyelmet az egészséges életmódra.

Az óvodai beiratkozás az ó-faluban március 29-én, az újtelepen március 30-án reggel nyolc órától délután négyig tart majd. A kijelölt időpontokban azokat a gyermekeket írathatják be szüleik, akik május 31-éig betöltik a harmadik életévüket.

A nagycsaládi napon, május 14-én azonban részt vehetnek majd azok is, akik még nem kezdhetik el az óvodát és azok is, akik már elballagtak onnan.

Ovis Leszek Játszónapot legközelebb április 7-én az újtelepen, április 8-án pedig az ó-faluban rendeznek.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 23., Szerda, Dezső napja van.
Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok