Rend a temetőkben

A mindenszentek a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyházban november 1-jén, más egyházakban pedig más napokon tartják a valaha élt igaz emberek tiszteletére. Az ünnep és az azt követő halottak napja általános népi megemlékezéssé is vált. Ilyenkor mindenki kilátogat a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozói sírjait. Megtelnek a hantok őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. Az emberek gyertyát gyújtanak, és elveszített szeretteikre emlékeznek. Persze nem minden ilyen meghitt és ünnepélyes, mert minden ünnepnek vannak vámszedői.

A polgárőrség évek óta részt vesz ebben az időszakban a helyi temetők rendjének felügyeletében. Gárdonyban a hosszú hétvégén nyolc polgárőr vigyázta a nyugodt megemlékezést. Márkus Gyula a polgárőrség vezetője elmondta, hogy naponta délután 5 órától este 10-ig őrizték a gárdonyi és agárdi temetőt, ahol az ünnep alatt rendkívüli esemény nem történt. Dinnyésen az újonnan alakult polgárőrség vigyázta a temető rendjét.

Velencén mindhárom napon délelőtt 10-től este 20 óráig összesen hat polgárőr ügyelt a rendre. Esténként, a szolgálat végén a temető belsejét is ellenőrizték a polgárőrök, figyelve arra, hogy ne zavarják a megemlékezőket. Szerencsére sok dolguk nem akadt, Velencén sem történt rendkívüli esemény idén. Ható János a velencei polgárőrség vezetője szerkesztőségünk elmondta, hogy az odalátogatók kérdésekkel fordultak hozzájuk és szolgálatukat sokan meg is köszönték. Idén a katolikus temető hátsó részét megnyitották az autósok előtt, gondolva ezzel az idős emberekre, akiknek a gyaloglás már nehézséget okoz, így könnyebben megtudták közelíteni elhunyt szeretteik sírjait. A polgárőrök azt tapasztalták, hogy az autóval érkezők mindig figyelmesen parkoltak, így ezen a területen sem tapasztaltak rendellenességet.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 23., Szerda, Dezső napja van.
Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok