Államtitkári szemle- Sajtótájékoztató Velencén

Címkék: Velence Hírek
Területbejárás után sajtótájékoztató. A velencei Liget iskola építését nézte meg az Oktatási Minisztérium államtitkára.
A Liget Iskola építkezését Oláhné Surányi Ágnes polgármester, Ecsődi László a térség országgyűlési képviselője és Szávai Jánosné az iskola igazgatóhelyettesének kíséretében járta be Arató Gergely az Oktatási Minisztérium államtitkára, majd ezt követően a Polgármesteri Hivatalban tartottak sajtótájékoztatót. A látogatássorozatban európai uniós forrásból támogatott beruházásokat tekint meg az államtitkár. A Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében oktatási intézmények infrastrukturális felújítására pénzt biztosít a kormány. Eddig 366 iskola felújításáról döntött. A város polgármestere elmondta, hogy az uniós pályázatok nagy lehetőséget adnak az önkormányzatoknak. A város 2003 óta pályázott az iskolafelújításra. 2007. novemberében kezdődött meg a közbeszerzési eljárás, a beruházás pedig 2009. májusában indult el. Ma már az iskola tetőszerkezetét építik. A tervek szerint november 14-én kerül majd sor a két-tannyelvű iskola épületének komplett átadására.
A sokak által nagyon várt Járóbeteg Szakellátó beruházás augusztus végén kezdődik el.
A Velencei-tó kapuja projekten belül épül egy fedett sétálóutca szolgáltatásokkal, korszerű játszótér, hajókikötő, partfal és strand. Ez egy regionális, valamint országosan is jelentős beruházás a Balaton és Budapest között, amely visszaállítaná a Velencei-tó régi hírnevét.
Ecsődi László a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a megválasztásakor egy problématérképet állított össze a megoldandó feladatokról. Örömét fejezte ki, hogy Velencén megoldást kerestek a problémákra. Ennek látható eredményei a megvalósulási fázisban lévő beruházások.
 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 23., Szerda, Dezső napja van.
Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok