Sár uralkodott a szántóföldön

Kisfaludon rendezték meg a 22. Országos Szántóversenyt. A nagy sár a traktorosok, ekések előtt nem volt akadály.

A velencei szakiskola is rendezője volt az országos szántóversenynek. Területi szántóversenyt többször rendezett már az iskola, országosat azonban először. A Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakiskola, a Fejér Megyei Agrárkamara az Aranybulla Mg. Zrt. és a Magyar Szántóverseny Szövetség által szervezett verseny résztvevőinek a nagy esőzés miatt sokáig kellett várakozniuk arra, hogy elstartolhassanak. A versenyen a területi versenyek első és második helyezettjei vetélkedhettek. A szántóversenyeket öt kategóriában rendezték meg. A verseny főbírója Dr. Soós Sándor az Magyar Szántóverseny Szövetségének titkára volt.

A legjobb velencei-tavi helyezést a rendező szakiskola diákja az első kategóriában indult Benyovszki Dániel ötödik helyével érte el. A kategória győztesek közül egy valaki az Európa bajnokságon is képviselheti majd hazánkat, mondta el a Napvilág szerkesztőségének, Turcsányi Sándorné, a velencei Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakiskola igazgatója.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 23., Szerda, Dezső napja van.
Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok