Hogyan és miből épült? A Kulturális Örökség Napján Gárdonyban két helyszínen jártak az érdeklődők és hallgattak előadást.
Hagyományosan minden év szeptemberének harmadik hétvégéjén ünnepeljük országszerte az épített örökség napját. Ebből az alkalomból Gárdonyban a Velencei-tavi Galériában és a Gárdonyi Géza Emlékházban tartottak rendezvényt. Régi értékek a kortárs szemével... címmel tematikus séta keretében a résztvevők megnézhették a Gárdonyi Géza emlékházat, a Szent Anna kápolnát és az agárdi temetőben álló Nádasdy obeliszket. A helyszíneken Marczell Kolos statikus vezető tervező tartott előadást a látottakról. Magyarázom a házam címmel pedig a Velencei-tavi Galériát mutatta be a látogatóknak.
A rendezvény napján minden érdeklődő ingyenesen tekinthette meg az egyes helyszínek aktuális kiállításait.
| < Előző | Következő > |
|---|











