Sportnapló 2009. augusztus 26.

Címkék: Hírek Sport

Versenyeztek az amatőr teniszezők, labdarúgók és a vitorlázók is vízre szálltak az ország ünnepén. Kár, hogy a szervező miatt olyan meghirdetett és sokak által várt versenyek elmaradtak, mint az asszonycipelés, vagy zsákban futás.

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokságban máris megyei rangadóra került sor. Az NB III-ból visszatért Velence a Bicske ellen lépett pályára. A két csapat hasonló erővel nézett szembe egymással a Kastélyparkban. A mérkőzés végeredménye 1-1-es döntetlen lett. A visszatért Velence a tabella 6. helyén áll egy győzelemmel és egy döntetlennel.

Döntetlen és győzelem. Ez idáig a Kápolnásnyék mérlege. A megyei első osztály másik csapata, a Kápolnásnyék Pákozdra látogatott a második fordulóbeli játékára. Az első forduló döntetlenjét ez alkalommal győzelem követte. A végeredmény: Pákozd – Kápolnásnyék 0-2. A Kápolnásnyék a második forduló végén az ötödik helyen áll egy döntetlennel és egy győzelemmel.

A megyei másodosztályban a Dinnyés súlyos, míg a Pettend csak kétgólos vereséget szenvedett. A megyei másodosztályú Pettend hazai pályán fogadta a Lovasberény együttesét. A mérkőzés végeredménye 2-0-ás pettendi vereség lett. A szintén megyei másodosztályban játszó Dinnyés, az Ercsit fogadta és szenvedett tőle 8-1-es vereséget.

Úgy látszik mágikus erővel bír ha egy csapat új nevet és persze új vezetést kap. Eget verő győzelem született a harmadosztályban. A 2009/2010-es bajnokságban a korábban Gárdony VSC néven szereplő együttes tagja már Agárdi Gyógyfürdő néven lépnek pályára új edzővel, valamint megújult játékos kerettel. A változásoknak meg is lett az eredménye. A hétvégén bravúros 14-0-s győzelmet aratott a tóparti együttes az Újbarok eellen.

Idén is megrendezték a Szent István napi hagyományos amatőr vitorlás versenyt, ami ezúttal is éjszakai futammal kezdődött. Augusztus 19-20-án rendezték meg a hagyományos amatőr vitorlás versenyt, amire kortól függetlenül 1 és 2 személyes hajókban, valamint nagy hajókkal lehetett nevezni. A verseny éjszakai futammal kezdődött, majd már nappali fényben túraversennyel folytatódott. Az egyszemélyes hajók versenyében, az összesített eredmény alapján első lett Zsitvai Szilárd, a kétszemélyes hajóegységek versenyszámában idén is Antal István és Kápolnás Anikó kapta az elsőnek járó díjat, míg a nagy hajók között a Bagi Antal irányította hajó Bagi Sándor és Papp Zsófia segédletével végzett az első helyen.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 23., Szerda, Dezső napja van.
Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok