Születés a legnagyobb csoda

A hazánkban immár nyolc éve megtartott Születés Hete rendezvény-sorozat Velencén és Gárdonyban is érdekes, változatos programokat kínál minden érdeklődőnek.

A rendezvény célja, hogy a szülés előtt álló kismamák és családok minél szélesebb körű tájékoztatást kaphassanak a nagy eseményről. Gárdonyban április 30-val kezdődött a programsorozat a Zsongó Bárka Egyesület nyílt napjával. Velencén május 2-án családi napot tartottak, ahol színes programokkal várták a családokat és az érdeklődőket. A megjelenteket Oláhné Surányi Ágnes köszöntötte.  

Az édesanyák anyák napi köszöntése után a székesfehérvári Kodály Zeneiskola műsorát hallgathatta meg a közönség. A kirakodóvásár mellett a gyermekek számos műsort láthattak.

A lurkók kipróbálták a népi körhintát, lovaskocsikázást, állatokat simogattak. A felnőttek dietetikus tanácsokat kérhettek, megtudhatták hazánkban hol találhatók bababarát szálláshelyek, szülésznővel beszélgethettek.

Velencén a Születés Hete rendezvény-sorozat része volt az épülő Járóbeteg Szakellátó Központ megtekintése. A megjelenteket dr. Ferencz Péter vezette körbe az épületben.

A Születés Hete május 9-ig bővelkedik programokban. Velencén beszélgetések lesznek neves előadók közreműködésével, börze és szabadtéri közös játék várja a szülőket, gyermekeket és minden érdeklődött. Gárdony és Velence közös programja a Székesfehérvári Szent György Kórház szülőszoba látogatás lesz.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Február 08., Szerda, Aranka napja van.
Holnap Abigél és Alex napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Február 2012>> 
HKSCPSV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok