Több rendőr, jobb közbiztonság

Egy egész alosztályt pótolnak. Tizennégy új rendőr kezdte meg szolgálatát a gárdonyi kapitányságon.

Nyolcvanegy frissen végzett rendőr állt szolgálatba március utolsó  napjaiban Fejér Megyében. Gárdonyba tizennégy fiatal pályakezdő  érkezett, akik végleges állományba kerültek. Az újoncok között van két helyi lakos, a többi fiatal Somogy, Zala és Veszprém megyéből érkezett. Nagy feladat vár a rendőrségvezetőire azzal, hogy letelepítsék a fiatalokat és megteremtsék azokat a lehetőségeket számukra, amelyekkel számításaikat, pályafutásukat, személyes körülményeiket megtudják valósítani. A Gárdonyi Rendőrkapitányság életében jelentős létszámbővítést jelentett a fiatal rendőrök érkezése. A tizennégy rendőr komplett járőrszolgálati alosztályt pótolt, ennek ellenére még egy-két ember hiányzik a közterület szolgálatból.

Nehéz helyzetben van a rendőrség, mert szolgálati lakása alig van, ezért az ideérkezett fiatalok albérletben laknak. A szolgálatot a tókörnyékén már megkezdték. Párosával járőrőznek általában idősebb rendőrtársakkal. A lakosok gyalogosan sokszor találkoznak majd velük, mert a lehető leggyorsabban és legrövidebb idő alatt kell megismerniük a települések szerkezetét, az utcákat és a járőrszolgálati szempontból fontos intézményeket.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 23., Szerda, Dezső napja van.
Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok