Kérjem vagy ne kérjem? Sokan teszik fel manapság maguknak ezt a kérdést, mert nagy a bizonytalanság az új influenza védőoltásával kapcsolatban, amelyről erősen megoszlanak a vélemények.
A H1N1 az A típusú influenzavírus egyik altípusa, az emberi influenza leggyakoribb okozója. 2009. áprilisában a vírus egyik változata, amely az „új influenza A(H1N1) vírus” nevet kapta Mexikóban halálos áldozatokkal járó megbetegedéseket okozott. Az első jelentések több, mint száz áldozatról szóltak. A kór átterjedt az Amerikai Egyesült Államokra, majd más kontinensekre is. Az új vírus lappangási ideje az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatása szerint maximum hét nap, fertőzőképessége pedig a betegség kezdetét megelőző naptól a kezdetét követő hetedik napig tart. Tünetei hasonlóak, mint a hagyományos influenzáé, vagyis köhögés, torokfájás, orrfolyás, láz, izom- és végtagfájdalom, fejfájás jellemzi. Bizonyos esetekben hányást és hasmenést okozhat.
A hagyományos és az új védőoltást egyszerre is beadják az orvosok, vagy két hét különbséggel, mert az immunrendszernek időt kell hagyni, hogy az egyik ellen védőanyagot képezzen. A védőoltás kifejlődése együtt is biztos. Komoly mellékhatást az eddig végzett oltásoknál nem észleltek, azonban a hatását az influenzajárvány lefolyása után ismerik csak meg az orvosok.
A védőoltás és annak beadása ingyenes azok számára, akiknek ez térítésmentesen jár. Akiknek nem, azoknak meg kell vásárolni. A védőoltást az orvos írja fel receptre, amit gyógyszertárban válthatnak ki az emberek. Dr. Sirák András családorvos felhívta a figyelmet, hogy a kiváltott védőoltást hűtőszekrényben kell tárolni, de fagyasztóba rakni tilos.
Kiélezett vita folyik a médiában, valamint az orvosok között is a terhes nők és csecsemők oltásával kapcsolatban.
Információink szerint a tó déli partján az emberek a hagyományos influenza elleni oltást ugyanannyian kérik, mint korábban, míg az új vírus elleni védőoltást a hagyományos oltást kérők, mintegy fele adatta csak be.
Dr. Pauli Szilárd háziorvos elmondta, hogy rendelőjében kevesebben kérik az új vírus elleni védőoltást, mint a hagyományosat. Az emberek bizalmatlanok is az oltással kapcsolatban. Észrevétele szerint az influenza nem annyira fertőzőképes és vad lefolyású, mint attól tartottak a szakemberek.
A kistérségben 25 ezer hagyományos oltóanyag van, amelynek 70%-a igény szerint már a háziorvosokhoz került. Az új vírus elleni oltóanyagból szintén 25 ezer oltóanyag érkezett, de az igények miatt további kétezret kértek. A háziorvosoknak jelentési kötelezettségük van a beadott oltóanyagokról, amelyet október 26-án kell megtenniük, tudta meg a Napvilág szerkesztősége dr. Lencsés Gyöngyi kistérségi tisztiorvostól.
| < Előző | Következő > |
|---|









