Új utcanevek, nagy tervek

Címkék: Gárdony Hírek
Új utca nevek, sikeres pályázatok. Több napirendi pontot is tárgyaltak Gárdony Város testületi ülésén.
A testületi ülésen tájékoztatást kapott a város vezetése a 2009. évi költségvetés első félév bevételeinek és kiadásának alakulásáról. Az első félév során a központi és helyi intézkedések hatására a költségvetés további mintegy 60 millió forinttal nőtt.
Az Agárdot Dinnyéssel összekötő a köznyelvben Határ útként ismert útszakasz mentén több vállalkozás is található, ezért az itt fekvő két út elnevezését kérték a vállalkozók. Az előterjesztett javaslat szerint az egyiket Dinnyési, a másikat Csiribi útnak hívják a jövőben.
Gárdony Város Önkormányzata a turisztikai attrakciók fejlesztésére pályázatot szeretne benyújtani. A pályázat egyik eleme lenne egy kerékpárút, amely a Gárdonyi Géza utca jobboldalán vezetne, a „Napsugárparttól” a fürdőhöz, a Pálinkafőzdéhez, Gárdonyi szülőházáig így könnyebb kerékpáros közlekedést biztosítva a fontosabb látnivalókhoz. A tervek szerint az Agárdi Gyógy- és Termálfürdőben wellness medence és kalandpálya épül, a Pálinkafőzdénél Pálinka Múzeum létesül, Gárdonyi szülőháza és a Magtár előtti téren az egri vár kicsinyített mását építik meg farönkökből, amelyhez piac, színpad és bástyák kapcsolódnak, a Simon pincészetnél pedig Bormúzeumot hoznak létre, mondta el a Napvilág szerkesztőségének Tóth István polgármester.
Az Agárd, Ősz utcai volt óvoda ingatlanának fűtéskorszerűsítése, tetőjavítása, valamint hasznosítására és üzemeltetésére pályázatot írt ki az önkormányzat, amely pályázatok érvényesek és eredményesek voltak.
A Gárdony I-IV. utcák egyirányúsírásával és 2 darab buszmegálló létesítésével kapcsolatos munkálatok elvégzésére kiválasztották a kivitelezőt a képviselők.
Gárdony támogatást nyert el a városközpont rehabilitációja. Kép pályázati elem kivitelezésére a közbeszerzési eljárás folyamatban van. Az önkormányzat a városközponti parksétány és egyéb kapcsolódó felületek burkolatának kiépítésére konzultációs eljárást kíván lefolytatni, amelyről a testületi ülésen döntöttek a képviselők.
 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 23., Szerda, Dezső napja van.
Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok