Utak karbantartása, tábor indítása. Többek között ezekről is döntöttek a képviselők a májusi testületi ülésen.
Májusi soros ülésén 17 napirendi pontot tárgyalt Pusztaszabolcs képviselő-testülete. Nem fogadták el a képviselők a DRV Zrt. által benyújtott szerződés- tervezetet, amelyet a város tulajdonában lévő ivóvízhálózat és szennyvízelvezető rendszer folyamatos és teljes körű üzemeltetésére ajánlott fel. A tervezetben szereplő adatok a cikolai ivóvízellátással kapcsolatosan hiányosnak bizonyultak. A megfelelő kiegészítés benyújtása után a tervezetről újra tárgyalnak majd a képviselők.
Elfogadták a város választott vezetői a Kiss Kornélia művelődésszervező javaslata alapján szerveződő Mezőföldi Népművészeti Tábor programját, valamint a táborban való részvétel költségeire vonatkozó kalkulációt.
A tábor legalább 30 fő jelentkezése esetén indulhatna a Művelődési Házban. A táborozók néptáncot tanulhatnak és a megszerzett tudásukat az Életmód és Szenvedélyek napján mutathatják be közönség előtt.
Érvénytelennek nyilvánította a képviselő-testület a Pusztaszabolcs 2. számú körzetének védőnői állására kiírt pályázatot és döntött annak ismételt meghirdetéséről.
Módosították a képviselők a házi orvosi és gyermekorvosi ügyelet ellátására még 2008-ban az Adonyi Többcélú Kistérségi Társulással kötött szerződést. A módosítás a települések lakosságszámának változása miatt vált szükségessé. Az önkormányzat 47 forintot fizet havonként egy lakos után az ügyelet ellátásáért.
Újabb lakossági kérés érkezett az önkormányzat tulajdonában lévő utak helyreállításával kapcsolatban. A képviselő-testület úgy döntött, hogy a város összes útjának állapotát felméreti és ennek eredményétől függően kezdik meg a kátyúk megszüntetését.
| < Előző | Következő > |
|---|











