Utat keres a VVSI

Merre tart a VVSI? Erről is szó lesz mai sporthíreinkben, de előbb következzenek megyei szinten küzdő velencei-tavi labdarúgó csapatok eredményei.

A megyei első osztályú Velence a székesfehérvári Maroshegy csapata ellen lépett pályára a velencei Kastélyparkban és nyert 2-0-ra. A Velence 1 fordulóval az őszi szezon vége előtt a 2. helyen áll, 32 bajnoki ponttal.

A szintén első osztályú Kápolnásnyék a Martonvásár ellen lépett pályára idegenben. Az 1-0-s nyéki vereséget követően a csapat az 5. helyen áll.

A harmadik tókörnyéki első osztályú csapat, a Pákozd, a Csákváron mérkőzött a helyiekkel és veszített 3-0-ra. A Pákozd 20 bajnoki ponttal a tabella 9. helyén áll.

Újabb győzelem a megyei másodosztályban.

Az Agárdi Gyógyfürdő  labdarúgó együttes az Ercsiben lépett pályára. Az agárdi csapat 5-1-es győzelemmel térhetett haza. Ennek nyomán az Agárdi Gyógyfürdő továbbra is a tabella 2. helyén áll 32 bajnoki ponttal.

Véget ért a megyei harmadosztályú labdarúgó bajnokság. A csapatokra 3 hónap pihenés vár.

 

A dinnyési alakulat 12 lejátszott bajnoki mérkőzést követően a 11. helyen áll. A 2 győzelem, 2 döntetlen és 8 vereség mindössze 8 bajnoki pontot hozott az együttesnek. Csoporttársa, a Pettend a 13 fordulós bajnokságban 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 7 vereséggel a 9. helyen végzett 11 bajnoki ponttal

A VVSI-nek van múltja, jelenje és remélhetőleg lesz jövője is. A tervekről és elképzelésekről  kérdeztük az intézmény vezetőjét.

A Velencei-tavi Vízi Sportiskolát nagyjából két évvel ezelőtt alakították át közhasznú nonprofit (?) kft-vé. A megyei közgyűlésen 2010 júniusi újabb döntés született, mely értelmében a sportiskola új vezetőt kapott. Az egykori megyei képviselőt, Müller Sándort bízták meg az intézmény vezetésével. Az edző- és szabadidős központként is működő létesítmény veszteséges, ennek megoldása az új igazgató feladata.

Az új vezető kinevezését követően azonnal történtek változások. A téli időszakra a szálló épületét lezárták, az emeleti irodákat megszűntették. Mindent megtesznek, hogy spóroljanak a gáz és villanyszámlán. Az elavult infrastruktúra mellett ugyanakkor a gyerekek létszámának csökkenése is problémát okoz

A Sportiskola telephelyei nagyon jó helyen találhatóak, jó megközelíthetőséggel. Az agárdi telephely kikötőivel és egykori klubépületével újra szerepet (Milyen szerepet) kaphatna a jövőben, újra klubélet alakulhatna ki a sporttelepen, színvonalas programokkal. A tervek megvalósításához viszont pénz kell, amit elsősorban pályázatok útján szeretne előteremteni.

Az igazgató a közeljövőben szeretné a szakosztályok, sportági szakszövetségek, a megyei és tókörnyéki önkormányzatok képviselőit és döntéshozókat egy asztalhoz ültetni, hogy együtt határozzák meg azt az utat, amin a VVSI-nek érdemes folytatnia a négy évtizede megkezdett útját.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 23., Szerda, Dezső napja van.
Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok