Postai küldeményt vár Gárdony. A Magyar Posta jelentős bérleti díjjal tartozik a városnak, amit az önkormányzat szeretne megkapni, de a várt jelentős összeg csak nem akar megérkezni.
Húsz év után kiderült, hogy a gárdonyi postahivatal épületrésze nem is a postáé, hanem az önkormányzaté. Minderre akkor derült fény, amikor a posta levélben reklamált az önkormányzatnál, hogy nem szép az üzlethelyiség portálrésze, ráférne a felújítás, tegye ezt meg a város. A levél nyomán a polgármesteri hivatal munkatársai elkezdték vizsgálni az iratokat és meglepő megállapításra jutottak. A korábbi önkormányzatok nem vették észre, hogy a városnak lenne joga bérleti díjat kérni a hivatalépület használatáért. Ezt most megtették és a törvény által engedélyezett módon öt évre visszamenően követelik a postától a bérleti összeget. A követelés nyomán megkezdődtek a tárgyalások.
A város a postát még akkor sem zárathatja be, ha az nem akar fizetni így marad a tárgyalás, és amennyiben ez sem elegendő a bírósági eljárás, de a város mindenképpen megegyezésre törekszik. A pénz egyértelműen jár a városnak, ugyanakkor a gárdonyi hivatal a postának is fontos, hiszen bevételt hoz számukra, a városrész lakosainak pedig szükségük van a postai szolgáltatásokra.
| < Előző | Következő > |
|---|










