Védett fasorok

Védett fasorok, fürdőjegy támogatás. Többek között ezeket is megtárgyalta Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a legutóbbi rendkívüli ülésen.

Még 2008 nyarán a Pénzügyminisztérium kérésére I. kategóriába tartozó játékkaszinó alapítására és működtetésére vonatkozó pályázat kiírásához adott hozzájáruló nyilatkozatot az önkormányzat. A testületi ülésen a képviselők megszavazták, hogy a hozzájáruló nyilatkozatot az önkormányzat visszavonja.

A helyi újság szerkesztése, kiadása, terjesztése tárgyában a testület megszavazta a Hírforrás Kft-vel kötött szerződés meghosszabbítását, miután a lap folyamatos megjelenése így biztosítható és a lakosság megnövekedett létszáma miatt több példány nyomtatására van szükség.

Egyes fák, fasorok védetté nyilvánításáról szóló rendeletet fogadott el a képviselő-testület. Védetté nyilvánították Agárdon a 7-es főút északi oldalán az Akácfa és a Szabadka utca közötti hársfákat, a Szövetkezetek útja keleti, nyugati oldalán a juharfákat, a Gesztenye sor keleti, nyugati oldalán, a Petőfi Sándor utca keleti, nyugati oldalán lévő vadgesztenyefákat, a Gárdonyi Géza utca nyugati oldalán a 7-es főút és a Márvány utca között szintén a vadgesztenyefákat, valamint a Széchenyi utcában található platánfákat. Dinnyésen a Hársfa soron lévő hársfákat, Gárdonyban pedig a Posta utca nyugati oldalán a Bóné Kálmán utca és a Rákóczi utca között lévő hársfák lettek védettek.

A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvény alapján az önkormányzat egyéves időtartamra közfoglalkoztatási tervet készített, amit a testületi ülésen a képviselők elfogadtak.

A Napsugár-part projekt pályázatot még 2008 tavaszán nyújtotta be az önkormányzat. Az akkori viszonyok között mintegy 700 millió forint saját forrás hozzáadásával megvalósíthatónak látszott a terv. Az eltelt két év alatt a válság okozta gazdasági változások miatt a beruházás közel 1 milliárd forint önkormányzati fedezetet igényelne. Az engedélyezési eljárások sem zárultak le határidőre, valamint a különböző szakhatóságok sem könnyítették meg a beruházás elindítását. A képviselők az ülésen megszavazták, hogy a támogatásról lemondanak, de a beruházásról nem, azt részletekben próbálják majd megvalósítani.

Elfogadták a képviselők, hogy a termálfürdő belépőjegyének árához 200,- Ft-os támogatást nyújtson a város, amelyet a gárdonyi állandó és ideiglenes lakóhellyel rendelkező lakosok vehetnek igénybe.

Az agárdi Alkotmány utca fejlesztése tavasszal kezdődik el. A pályázat benyújtásakor meghatározott 41 millió forintot az önkormányzatnak 2 millió forinttal kell kiegészítenie, amelyet a képviselők megszavaztak. 

 
Digg FaceBook TweetMeme Iwiw FeedBurner Del.icio.us

 
Megosztás FeedBurner Del.icio.usAdd This!
Ma 2010. Július 30., Péntek, Judit és Xénia napja van.
Holnap Oszkár napja lesz.
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Eseménynaptár

 <<   '10 Július   >>

HKSCPSV
   1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

*A naptár az adott napon, csak az első programot jeleníti meg.

Hírlevél


ProgramokLakeVelence.com
HírekLakeVelence.com
Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Oldalletöltések száma: 151358

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok

 
Modellhajók versenye
Image Detail