Velencéért beszélgettek

Beszélgessünk Velencéről. Ezzel a címmel rendez időről időre találkozót a képviselőtestület, amelyen kötetlenül elmondhatják a résztvevők, hogyan látják városuk fejlődését, jövőt. Kérdéseikre a legtöbbször helyben választ is kaphatnak a polgárok.

A velencei képviselő-testület még az alakuló ülésen határozott arról, hogy a településen havi rendszerességgel tartsanak közösségi megbeszéléseket. A mostani kötetlen társalgáson többek között szóba került a vasút mellett húzódó zajvédő fal, a Velencei-tó Kapuja elnevezésű beruházás és a Bence-hegyre tervezett kilátó is.

A „Beszélgessünk Velencéről” címmel meghirdetett eseményen a lakossági észrevételekre a polgármester, illetve az egyes témákban érintett személyek reagáltak.

Kiderült, hogy a zajvédő fal miatt az önkormányzat már kezdeményezett egyeztetéseket a beruházást végeztető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-vel.

A kötetlen beszélgetésen a Velencei-tó Kapuja nevű beruházáshoz tartozó szolgáltatóház területével kapcsolatban is adódtak kérdések.

A 2700 négyzetméternyi belterület növelése gazdasági okból szükséges, míg a Bence-hegyen, a lebontott kilátónál turisztikai szempontból lenne fontos a fejlesztés.

Új kilátó, illetve többfunkciós épület tervezésére már több pályázatot is kiírtak, de a képviselő-testület tagjai úgy érzik, még nem találták meg azt, ami a város jelképeként szolgálhatna majd.

A közösségi megbeszélések gyakorlatilag arra adnak lehetőséget, hogy a helyi polgárok a választás lezárulta után is ki tudják fejezni álláspontjukat a település fejlődésének irányáról, ezért ilyen összejövetelekre a jövőben is számíthatnak majd a velenceiek.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 23., Szerda, Dezső napja van.
Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok