Közel négymilliárd. Elfogadták Velence város 2010. évi költségvetését a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Az Európai Unió kevés olyan pályázatai közé tartozik az a pályázat, amely a Polgármesteri Hivatalok működését támogatja. Ez a döntési mechanizmus korszerűsítésére, a költségvetési gazdálkodás eredményességének javítására, valamint a partnerekkel való kapcsolattartás erősítésére ad lehetőséget. A velencei Polgármesteri Hivatal először pályázott erre a támogatásra, amelynek a legfőbb eleme a nyilvánosság, így a testületi üléseken a jövőben a fontosabb pontoknál rendre tájékoztatást kapnak a képviselők.
Elfogadta a 2010. évi költségvetést közel 4 milliárd bevételi és ugyanennyi kiadási összeggel a képviselő-testület. Hitelt az önkormányzat nem kíván felvenni, a fejlesztésekre pedig jelentős összeget szán idén. Fontosabb fejlesztés a Fő utcai óvoda parkolójának bővítése, a Szakmunkásképző Intézet előtti gyalogos átkelőhely tényleges kialakítása, valamint a kilátó parkolójától kijelölt új lakóút alapozási munkáinak elkészítése.
Velence lakó- és üdülőterület jellege megkívánja, hogy a városban nyaraló vendégek megtalálják szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeiket úgy, hogy mindez ne zavarja az állandó lakosok és pihenni vágyók nyugalmát. Ezért a zajterhelési határértékeket módosították. Ennek értelmében a lakóterületi, üdülőterületi övezetben az éjszakai időszakban május 15-től, szeptember 15-ig, 24 órától, reggel 7 óráig tart. Ez idő alatt szabadtéren hangosító berendezés üzemeltetése és mások nyugalmát zavaró zenélés, éneklés tilos. A módosított rendeletet a képviselők elfogadták.
A testületi ülés után közmeghallgatást tartottak a képviselők, amelyen egy velencei polgár a Járóbeteg Szakellátó építéséről, valamint a Lidó épületéről érdeklődött.
| < Előző | Következő > |
|---|










