Velencei Napok

Címkék: Velence Hírek
tűzijátékÖtéves Velence városa. Néptánccal, mazsorettek, fúvósok, rock együttesek műsorával és színes tűzijátékkal ünnepelték a félévtizedes születésnapot Velencén.
Idén, immár negyedik alkalommal rendezték meg Velencén a Nemzetközi Néptáncestet. A székesfehérvári Királyi Napokra érkező fellépők közül a tóparti városban is fellépett az Alba Regia táncegyüttese, valamint egy-egy bolgár, spanyol és mongol együttes.
A háromnapos műsorfolyam második napján a Velencei Zene Napján fellépett az MRB elnevezésű amatőr-zenekar, majd a Retrock és a Vokálpatrióták együttese.
A születésnapi programsorozat csúcspontjaként rendezték meg a XII. Velencei Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Napot, ami egyúttal Velence város ötödik születésnapi ünnepsége is volt. közreműködött egy dobos, négy fúvós együttes, egy lengyel zenekar, valamint öt mazsorett tánccsoport. A rendezvény felvonulással kezdődött, amely a Fő utcai katolikus templomtól az Északi-Strandig tartott. A közönség estig fúvószenekari előadást hallgathatott és tánccsoportok műsorát nézhette meg.
Oláhné Surányi Ágnes polgármester a város ötödik születésnapja alkalmából mondott beszédében kiemelte, hogy fél évtizede csak elképzelés volt a termálfürdő, miközben ma már közismert és sokak által látogatott létesítmény, ahogy az új iskola is csak reményként élt a településen lakók képzeletében, novemberben pedig már oda járhatnak majd tanulni a diákok. Velence fejlődése töretlen. Hamarosan megépül a kistérségi járóbeteg szakellátó és a tókörnyék idegenforgalmát, turizmusát alapvetően megváltoztató Velencei-tó Kapuja, ahogy a régóta vágyott és a két településrészt összekötő közúti vasúti aluljáró is.
A születésnapi műsor csúcspontjaként tűzijátékban gyönyörködhetett a több mint háromezer néző, majd DJ Smash nosztalgia bulija zárta a háromnapos rendezvénysorozatot.
 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 23., Szerda, Dezső napja van.
Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok