Vendég a város

Nagyszülők, nyugdíjasok mentek iskolába. Az egykori velencei iskolások látogattak el, az új iskolába.
A velencei Liget iskola három alkalommal mutatta be a megújult iskolaépületet a város lakosainak. Először az óvodásokat és szüleiket, majd a nyugdíjasokat, s végezetül az iskola öregdiákjait fogadták a Kis utcai épületben a Vendégünk a Város elnevezésű program keretében. Mészáros András, természetfotós kiállításának megnyitója után a város nyugdíjas polgárait, az iskolások nagyszüleit látták vendégül. Az eseményen Oláhné Surányi Ágnes, polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Czuppon István, iskolaigazgató az intézményről beszélt. Ezután három csoportot alkotva indultak a látogatók az új létesítmény bejárására. A csoportok az iskola dolgozói vezetésével minden terembe betekinthettek, láthatták hol tanulnak a fiatalok. A teljesen átépített, jelentősen kibővült Liget iskolában valamennyi diák és pedagógus számára hozzáférhető az Internet, új természettudományi szakteremben folyik a biológia, kémia és a fizika oktatása. A nyelvtanulást két számítógépes labor is segíti. A kéttannyelvű iskolában az idegennyelv-oktatás térítésmentesen, az önkormányzati iskola falai között valósul meg, hangzott el látogatói séta alkalmával. A rendezvény végén régi fényképeket vetíttek falra, amelyeken többen is láthatták magukat kisiskolás korukban.
 

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Február 08., Szerda, Aranka napja van.
Holnap Abigél és Alex napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Február 2012>> 
HKSCPSV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok