Veszélyes hulladéknak minősülnek

Az energiatakarékos fényforrások, a fémhalogén lámpák, a hagyományos és a kompakt fénycsövek veszélyes hulladéknak minősülnek, mert higanyt tartalmaznak. Környezetünk és egészségünk védelme érdekében ezeket a fényforrás-hulladékokat szelektíven kell gyűjteni.

Novembertől a veszélyes fényforrás-hulladék már Velencén is leadható.

Az Európai Unió által meghatározott irányelv és egy kormányrendelet alapján 2005. augusztus 13-ától az elektromos illetve elektronikus berendezéseket a gyártó vagy forgalomba hozó cégek kötelesek visszavenni, ártalmatlanítani, valamint újrahasznosítani. A veszélyes fényforrás-hulladékkal azonban már nem feltétlenül kell felkeresni a lámpákat árusító üzleteket.

A hagyományos izzólámpák nem tartalmaznak környezetre veszélyes anyagokat, azokat nem kell elektronikai hulladékként kezelni. Ezekből a magas fogyasztású, nem túl hatékony termékekből viszont egyre kevesebb kapható. A 100 és a 75 wattos izzókat már kivonták a forgalomból, 2012-ben pedig kisebb teljesítményű társaik is eltűnnek az Európai Unió területén lévő üzletekből.

A többi elhasználódott fényforrás viszont veszélyes hulladék, amit szelektíven kell gyűjteni.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 23., Szerda, Dezső napja van.
Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok