Vetélkedtek a Józsefesek

Egy hétig versengtek, vetélkedtek a Józsefes diákok. A pusztaszabolcsi általános iskolában sok volt a jó program, de csak egyetlen napon nem kellett tanulniuk a diákoknak.

Komplex tanulmányi-  és természettudományi tesztversennyel kezdődött meg az idei Józsefes hét a pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskolában. A  hét minden napján összemérhették tudásukat, ügyességüket a tanulók valamilyen formában. Volt rajzverseny, József Attila életével kapcsolatos vetélkedő, kézilabda kupa, kidobó verseny és idegen nyelvi vetélkedő is.

A hagyományosan évente ismétlődő  rendezvényen ezúttal is csak az vett részt a programokon, akinek kedve volt hozzá. A különböző vetélkedőkre a tanítást követő órákban került sor, csak a diák önkormányzati napon maradt el a tanítás. Ekkor  volt az akadályverseny , a Ti és Mi vetélkedő a lányok és fiúk között és ugyancsak ekkor mérkőzött meg egymással a végzős diákok  és tanárok labdarúgócsapata.

A rossz idő miatt a szabadba tervezett programok a tornateremben zajlottak. A versenyeken eredményesen szereplők okleveleket és ajándékokat kaptak.

Nemcsak a diákok, de a tanárok is sokat dolgoztak azért, hogy minden zökkenőmentes legyen és mindenki jól érezze magát, tudtuk meg Ádámné Farkas Bea tanártól., a program szervezőjétől.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 23., Szerda, Dezső napja van.
Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok