Virágba borult Virágváros

Kivirágzott a virágváros. Velencén a polgárok nemcsak a köztereken és parkokban, de saját portáik előtt is ültettek virágokat.
Az idén a parkok és közterek virágosításával a résztvevők még a hétvégi ítéletidő előtt végeztek. Mint mindig, ezúttal is a kulturált és egészséges környezet megteremtése, a vendégváró kép kialakítása volt a cél Velencén. A közterületek virágosítása előtti két napon az utcákban élők ültettek házuk elé virágokat. A palántákat az utcák megbízott képviselőinek vitték el, akik azokat szétosztották az igénylő lakók között.

Idén a város közútjainak döntő többségében, 95 utcában virágosítottak az ott élők.

A közterek és parkok díszítésében a város lakói mellett részt vettek az óvodások, iskolások, nyugdíjasok, valamint civil szervezetek, egyesületek tagjai is.

31 ágyásba, többek között dáliát, büdöskét, petúniát, begóniát, legényrózsát telepítettek a résztvevők. Újdonság, hogy idén táblák tájékoztatják a járókelőket, milyen fajta virágokat ültettek az ágyásokba Velencén.

A tavaly először megrendezett „Virághíd” nevű kistérségi virágosításban most tavasszal Vereb, Pázmánd, Kápolnásnyék, Pákozd, Nadap, Velence és Gárdony civil szervezetei vettek részt, akik az ott élők számára fontos helyen készítették elő az ágyásokat, amelyekbe piros kanna virágot és sárga bársonyvirágot, közismert nevén büdöskét ültettek. A palántázást a helyi polgárok társadalmi munkában végezték, tájékoztatta a Napvilágot Benkő Istvánné képviselő, az esemény szervezője.  

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 23., Szerda, Dezső napja van.
Holnap Eszter és Eliza napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok