Tisztújító közgyűlést tartott a Virágos Velencéért Közhasznú Egyesület. A tavalyi évben több mint hetvenezer virágot ültettek el az egyesület közreműködésével Velencén. Idén a virágosítás május 21-én lesz.
Velencén 1996-ban indult útjára a virágosítási mozgalom. 2000-ben az akkor még nagyközség elnyerte a legvirágosabb hazai település címet, 2001-ben pedig az Európai Virágos Települések versenyén ezüstdíjat szerzett. 2006-ban megalakult a Virágos Velencéért Közhasznú Egyesület, amely a napokban tartotta tisztújító közgyűlését a velencei kastélyban. A közgyűlésen beszámoltak az egyesület eddigi öt éves munkájáról, és arról, hogy az elmúlt években három pályázaton nyertek el, összesen több mint három millió forintot.
Az egyesület elnöke Benkő Istvánné maradt, elnökhelyettesnek Somhegyi Bélánét választották. Az egyesületnek jelenleg 31 tagja van. Az eseményen megjelent Oláhné Surányi Ágnes, Város polgármestere is, aki a város folyamatban lévő fejlesztéseiről tájékoztatta a civil szervezet tagjait.
Idén a virágosítás május 21-én, szombaton lesz. 19-én és 20-án körülbelül 20.000 darab palántát osztanak szét az utcabizalmiaknak, akik házanként 10 palántát adnak a virágosításban résztvevő ingatlantulajdonosoknak.
Az egyesület nevéhez kötődik a Babák rózsakertje is, amelyet 2003-ban alakítottak ki. A rózsakertben a helység újszülöttjeinek egy-egy rózsatövet ültetnek el szüleik. A kert mára szinte ligetté terebélyesedett, közel félezer rózsatő és névtábla jelzi Velence város népességének gyarapodását.
Tavaly több mint hetvenezer egynyári virágot ültettek el Velencén. Akkor mintegy hétszázan szorgoskodtak a település szépítésén. Közterületekre több mint 1600 négyzetméterre, 50 ezer virágpalántát ültettek ki. Emellett a helység 102 utcájából 95 utcát 24 ezer tő, késő őszig nyíló virággal díszítették a helyiek. A virágosítás az idei évben is hasonlóan és a megszokott módon zajlik majd, mondta el Benkő Istvánné, a Virágos Velencéért Közhasznú Egyesület elnöke.
| < Előző | Következő > |
|---|











