Megkezdődött a Velencei-tó Kapuja építése. A tóparton közel száz fát kivágtak, de gyakorlatilag minden kivágott fa helyett kettőt ültetnek majd.
A munkák 1,5 milliárd forint európai uniós támogatással, 2,2 milliárd forintból valósulnak meg. A kivitelezők eddig a velencei kikötő környékén dolgoztak, térköveztek, elkezdték a gyalogos híd építésének előmunkálatait és a leendő játszótér területrendezését. A napokban hozzáláttak az Ifi strand előtti munkálatokhoz is.
A tervezés időszakában az építkezés területén egyenként vizsgálták át az ott élő 265 fát. Közülük 146-ra kapott kivágási engedélyt a kivitelező, de végül sikerült olyan megoldást találni, amely lehetővé tette, hogy csak 98 fa kerüljön fűrész alá. A meghagyott 119 fát kalodával védik a sérülésektől. A tervek szerint a kivágottaknál jóval több, 230 fát telepítenek majd, emellett 1700 cserjét, s több száz évelő növényt ültetnek el.
A projekt keretében egyebek között – a sportpályákkal együtt – tízezer négyzetméteren homokos, lídós szabad strandot alakítanak ki, fejlesztik a közműveket, új kikötő, gyalogoshíd, kerékpárút épül. Lesz fedett korzó, játszótér, és rendezvénytér is.
A határidő szoros, az építkezést 2011. szeptember végére kell befejezni. A terveket a sukorói kaszinó-beruházáshoz hasonló nagy viták és a civil szervezetek ellenkezései kísérik, bár a tervezett sukorói beruházással ellentétben Velencén minden a legszabályosabban, valamennyi törvényi előírás betartásával történik.
A projekttől az önkormányzat azt reméli, hogy egész éves lesz a településen a turizmus, míg több civilszervezet úgy véli, egy tájidegen pláza létesül, az újonnan kialakítandó partszakasz pedig műtengerpart lesz. Az egyik civilszervezet egy internetes oldalnak adott nyilatkozata szerint az önkormányzati választás eredménye egyértelművé tette, hogy a velenceiek többsége a polgármestert és vele együtt a beruházást támogatta. Oláhné Surányi Ágnes, polgármester úgy véli, Velence akkor válhat az ország egyik legvonzóbb turisztikai célpontjává, ha megőrzi kisvárosi báját, békéjét és közben példaértékűen megteremti a négy évszak turizmusának lehetőségét.
| < Előző | Következő > |
|---|











