XXII. Fekve Nyomó Pusztaszabolcsi Kupa

 
Összemérték tudásukat az ország erős emberei a XXII. Fekve Nyomó Pusztaszabolcsi Kupa elnevezésű versenyen, melyet a József Attila Általános Iskola tornatermében rendezett meg az Erőnlét Sport Egyesület. Az országos szintű viadalra 22 település 61 versenyzője nevezett be. A legidősebb résztvevő 69 évesen nyomta a súlyokat, míg a legerősebb sportoló 300 kg-ot emelt a feje fölé.
A rendezvényt a verseny fővédnöke, Pusztaszabolcs polgármestere Czompó István nyitotta meg.
A 7 kategóriában meghirdetett versenyen a pusztaszabolcsiak közül 11 sportoló ért el dobogós helyezést a 42 súlycsoport valamelyikében.
 
A felnőtt női kategóriában Csóriné Barzsó Barbara az első, Csóri Barbara a második, míg Mányi Beatrix a harmadik helyet szerezte meg.
 
Az ifjúsági kategóriában első lett Barzsó Alexander, valamint Deutchs Márk, míg Deutchs Tamásnak a második helyre sikerült felküzdenie magát.
 
A felnőtt férfi kategóriában Ábrahám József és Princes Zoltán a harmadik helyen végeztek.
A Masters I. kategóriában Csóri József első, Kálfi András pedig második helyezést ért el.
A Masters II. kategória győztese Somogyi Béla lett. 
 
A pusztaszabolcsi Erőnlét Sport Egyesület 25 évvel ezelőtt alakult meg. A jubileumi évfordulót ezzel a versennyel ünnepelték meg, melyet bodybuilding és karate bemutató, valamint a Cristal Noir műsora színesített. A rendezvényen jelen volt az Egyesület három alapító tagja, Papacsek Zsolt és Kolosa Ervin, - akik már nem versenyeznek - és a klub vezetője, Somogyi Béla, aki most is aktívan sportol. Az önkormányzat kezdettől fogva térítésmentesen biztosítja a sportemberek számára az edzőtermet és a versenyek lebonyolításához az iskola tornatermét. 
 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Május 25., Péntek, Orbán napja van.
Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Május 2012>> 
HKSCPSV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok