Zenei nyár vége

Hagyománnyá váltak a hangversenyek Sukorón. Színes zenei paletta várta idén is a látogatókat. A záróeseményen kamarakórust és orgonistát tapsolt a közönség.

A negyedik Sukorói Zenei Nyár alkalmával klarinét- orgona- hegedű- csembaló és fuvolaművészek érkeztek a református templomba. Az idei utolsó hangversenyen a Musculus Vocalis Kamarakórus előadását és Kiss Dániel orgonahangversenyét hallhatták a zenebarátok.

Az eseményen Kardos Ábel lelkipásztor, a zenei rendezvény egyik szervezője köszöntötte a megjelenteket, elmondta, nagy öröm számára, hogy kialakult a sorozat törzsközönsége, majd Szabó Balázs a sorozat művészeti vezetője mutatta be a művészeket.

A Musculus Vocalis Énekegyüttes tagjai 2005 óta énekelnek együtt azzal a céllal, hogy régi zenei műveket és kortárs darabokat egyaránt hitelesen szólaltassanak meg egy olyan formációban, amely még kevésbé ismert.

Kiss Dániel a hangverseny helyszínén 2002 óta orgonál az istentiszteleteken, és számos ünnepélyt, esküvőt kísért már orgonajátékával. Több budapesti templom orgonáját megszólaltathatta eddig, de legszívesebben a sukorói református templom orgonáján játszik, a sukorói orgonaesteken, 2007 óta vesz részt.

Jövőre a tervek szerint a Dunamelléki Református Egyházkerület védnökségében Gárdonyi Zsolt orgonaművész és zeneszerző, a református egyházzene jelenlegi legnagyobb alakja is koncertezik majd Sukorón.

 
Partnerünk hírdetése:
Ma 2012. Február 05., Vasárnap, Ágota és Ingrid napja van.
Holnap Dorottya és Dóra napja lesz.

Eseménynaptár

 <<Február 2012>> 
HKSCPSV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829

Kereső

 
English Croatian Czech Dutch French German Italian

Hírlevél


Feliratkozás
Leiratkozás



Egyedi látogatók:
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

Kövess minket

Kövess Minket a FaceBook-on! Kövess minket a Twitter-en! Kövess minket hírcsatorna segítségével!

Újdonságok